Hétköznapi tárgyakból ékszerek

Az ékszerek alatt hagyományosan a nyakláncokat, gyűrűket, karkötőket, fülbevalókat értjük, pedig ma már ennél jóval tágabb ez a fogalom. Gondoljunk csak például a testékszerekre, az úgynevezett piercingekre: teljesen más kategóriát képviselnek, mint egy elegáns nyaklánc vagy karkötő, de ezek is ékszerek, és ha belegondolunk, a fülbevalótól például nem is különböznek olyan nagyon: ugyanúgy egy testrészünk átlyukasztása szükséges a hordásukhoz.
gyémánt gyűrűOlyan esetek is vannak azonban, amikor teljesen hétköznapi tárgyak válnak ékszerré, elsősorban a díszítettségük miatt. Jó példa erre néhány karóra, amik tökéletes átmenetet képeznek a használati tárgyak és az ékszerek között. Egy szépen kialakított karóra szinte olyan, mint egy karkötő. Éppen ezért fordulhat elő, hogy az órát magát aranyból vagy fehéraranyból készítik, és drágaköveket használnak a díszítéséhez.

Hajcsatok, hajpántok, telefontokok

Mivel az emberek szeretik magukat szép tárgyakkal körülvenni, illetve a megjelenésüket feldobni ezekkel, elég sok olyan, mindennapokban használt eszköz létezik, ami gyakorlatilag ékszerként funkcionál. Vannak például hajcsatok, melyek olyan drágák a rajtuk lévő drágakövek miatt, akárcsak egy gyémánt nyaklánc. Hajpántokból is léteznek kifejezetten alkalmi, inkább ékszernek, mint praktikus tárgynak használt darabok. A mobiltelefonok elterjedése pedig egy újabb teret adott annak, hogy az ékszerek csillogása tovább terjedjen: a drágakövekkel, kristályokkal díszített telefontokok szinte maguk is felérnek néhány szebb ékszerrel. Néhány napszemüveg kerete is különleges ebből a szempontból.

Természetesen ezeknek a daraboknak az árán is látszik, hogy különlegesek, és nem is fordulnak elő minden háztartásban. Leginkább a tehetősebb réteg engedheti meg magának, hogy ilyen kiegészítőket vásároljon, hiszen a drágakövek, illetve a nem ritkán nemesfém alapanyag miatt az áruk igencsak borsos. Tény ugyanakkor, hogy néhány ízlésesen elkészített darab valóban felér egy szép ékszerrel.



Hívjon!