Mi a teendő, ha kinőttük a gyűrűnket?

Az eljegyzési gyűrűt, jegygyűrűt ideális esetben egész életünkben viseljük, ami felvet bizonyos kérdéseket, például azt, ami a címben is szerepel: mi a teendő abban az esetben, ha az ujjunk az időnk során kissé megvastagszik, és "kinőjük" a gyűrűinket? Ez ugyanis a legtöbb embernél bekövetkezik: az évek során rajtunk ragad néhány kiló, vagy csak a vízvisszatartásunk növekszik meg, így az ujjaink gyakran megduzzadnak, és már szorítóvá válik a gyűrű, esetleg nem is tudjuk viselni. Szerencsére azonban nem feltétlenül kell ilyen esetben lemondani róla, ugyanis lehetnek lehetőségeink a méret megváltoztatására, de még akkor is van alternatíva, ha ez valamilyen okból mégsem lehetséges.


Lehet változtatni a méreten

gyémánt gyűrűSzerencsére van mód arra, hogy egy kicsit bővítsék a gyűrűket, de persze nem a végtelenségig, és nem is minden esetben. Egy hagyományosnak mondható eljegyzési gyűrű esetében nem szokott gond lenni, hiszen mind az arany, mind pedig az ezüst jól munkálható fém, ha a gyűrű egyköves, gond nélkül változtatható a mérete. Egyéb alternatívákkal, például a nemesacéllal már lehetnek gondok: ha meg is lehet oldani a dolgot, nehezen, és nem mindenhol vannak meg hozzá a megfelelő eszközök. Az is okozhat gondot, ha a gyűrű nem egy szokványos fajta, hanem például körben köves: a kövek miatt így általában nem lehetséges megváltoztatni a méretét, legalábbis úgy nem, hogy a gyűrű eredeti küllemét megtartsák.

Mit tehetünk akkor, ha a mérettel nem tudunk variálni?

Nos, vagy nem hordjuk a gyűrűt, vagy keresünk másikat, aminek jó a mérete. Amennyiben ragaszkodunk a sajátunkhoz, opció lehet esetleg annak beolvasztása, így az eredeti gyűrűt felhasználva készülhet akár ugyanolyan, nagyobb verzióban. Mindig érdemes ugyanakkor több ékszerészt is megkérdezni a lehetőségekről, ugyanis nem ritka, hogy az egyik azt mondja, nem tudja bővíteni a gyűrűt, egy másik viszont gond nélkül megcsinálja - eltérőek a technikák, különbözik a felszereltség, és bizony a hozzáértés, tudás sem mindig azonos szintű a szakemberek között.



Hívjon!