Ez a nap a hölgyeké

Minden évben van egy nap, amelyik a hölgyekről szól. De vajon mi az eredete, és miért is fontos ezen a napon megajándékozni a hölgyeket? Ennek jártunk utána.


Nőnapi ékszer

A nőnap eredete

A nemzetközi nőnapot 1917 óta tartják világszerte, azonban hazánkban először 1948-ban ünnepelték. A nőnap minden évben március 8-ára esik. Habár a nőnap eredetileg munkásmozgalmi eredetű, manapság már teljesen elveszítette ezt a jellegét.

Annak idején a nők egyenjogúsága és a szabad munkavállaláshoz való joga egyáltalán nem volt egyértelmű. 1857-ben például New Yorkban negyvenezer hölgy lépett sztrájkba egy textilgyárban, a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentéséért.

1866-ban történelmi jelentőségű volt a Nemzetközi Munkásszövetség azon határozata, melyben a nők jogot kaptak a hivatásszerű munkavégzéshez. Korábban ugyanis úgy vélték, a nők helye kizárólag otthon van, és a házimunkán és a gyereknevelésen kívül nem foglalkozhattak mással.

1889-ben a II. Internacionálé közgyűlésén Clara Zetkin beszédében a nők munkához való jogát, az anyák és a gyermekek védelmét, és a nők országos és nemzetközi eseményeken történő részvételi jogát hirdette.

Az első, akkor még nemzeti nőnapot 1909-ben tartották az Egyesült Államokban, február utolsó vasárnapján.

1910-ben határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközi nőnapot fognak tartani. 1911-ben Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban meg is tartották a nemzetközi nőnapot, később pedig már valóban világszerte ünnepelték a hölgyeket.

Hazánkban 1948 óta tartják a nemzetközi nőnapot március 8-án. Manapság ezen a napon számos, a nők védelmével foglalkozó szervezet hívja fel a figyelmet a nők elleni erőszakra, és a hátrányos megkülönböztetésre.

Ez a nap azonban családon belül is nagyon sokat jelent. A hölgyek többsége számtalan szerepben áll helyt. Amellett, hogy elvégzi a házimunkát, neveli a gyermekeket és őrzi az otthon melegét, a legtöbb esetben a munkahelyén is teljesít. Természetesen nem szeretnénk azt a képet festeni, hogy a férfiak nagy többsége nem áll helyt ugyanúgy, de ez a nap most a hölgyekről szól. Akik szépségükkel, kedvességükkel beragyogják a hétköznapokat, és megteremtik a bensőséges, családi hangulatot. Ne feledkezzünk hát meg róluk ezen a napon sem. Mint ahogyan az év többi napján sem, hiszen egy kedves mondat, egy szál virág, egy apró kedveskedés minden nap csodákra képes.

A nőnapi meglepetés

Mindenki saját maga dönti el, hogy milyen kedvességgel lepi meg párját, édesanyját, leány gyermekét, vagy testvérét a nőnap alkalmából. Ahogy máskor sem, itt sem az érték a mérték. Egy apró figyelmesség, egy szál virág is mosolyt csal az arcokra. Azonban, ha valami igazán különlegeset szeretnénk adni a szeretett hölgynek, egy csodálatos ékszer egészen biztosan befutó lehet. Akár egy szép karkötő, egy kedves medál, vagy éppen egy fülbevaló, amellyel kifejezzük a hálánkat azért, ami a mindennapokban talán természetesnek tűnhet, de egyáltalán nem az.

De akár egy saját magunk által készített étel is csodálatos meglepetés lehet. Az esetek többségében úgyis a hölgyek készítik el a család számára a finomságokat, így hát egészen biztosan nagyon meg fognak örülni neki, ha terített asztal és finom vacsora várja őket ezen a napon.





Hívjon!