Egy örömmel viselt bilincs

Egy csodás karkötő a legegyszerűbb öltözetet is képes ünnepivé varázsolni. Sokat elmond viselőjéről, és szép keretet ad megjelenésének.


Gyémánt ékszer

A karkötők története

A karkötők, mint ahogy sok egyéb ékszer is, először az ókori Egyiptomban jelentek meg. Ekkor azonban még csak az igazán tehetős réteg viselhette ezeket a csodás ékszereket. Kinézetre inkább a mai, vastagabb karperecekre hasonlítottak, mintsem a finom, vékony karkötőkre. Ráadásul akkoriban nem csak azért viselték, hogy szebbé, vonzóbbá tegyék megjelenésüket, hanem azért is, mert úgy vélték, annak viselése egyenes utat jelent az újjászületéshez.

Emiatt nagyon gyakori minta volt a karkötőkön a skarabeusz bogár, de a drágaköves díszítéstől sem riadtak vissza. Görögországban is kedvelt ékszer volt a karkötő, melyet nem csak a hölgyek, de a férfiak is előszeretettel viseltek. Gyakran kígyó formájúak voltak, így körülölelve viselőjük csuklóját.

Rómában is előszeretettel viselték, sőt, itt volt csak igazán státuszszimbólum, hiszen a császár karkötőt ajándékozott a legjobb katonáinak, köszönete jeléül. Így, ha valaki karkötőt viselt, az kivívta a többiek elismerését, így a karkötő viselése büszkeséggel töltötte el viselőjét. Manapság sem lehet észrevétlen, ha valaki karkötőt visel, hiszen önkéntelenül oda képes vonzani a tekinteteket viselőjére.

A karkötő napjainkban

Bár manapság is gyakran státuszszimbólum némely ékszer, nagy általánosságban elmondható, hogy leginkább az esztétikum miatt viselik a karkötőt. Egészen biztosan mindenki talál kedvére valót, alkalomtól, hangulattól, tevékenységtől függően. Az aktuális divat mindig mást és mást diktál, így van, hogy a vastagabb karperecek igazán divatosak, míg máskor a finom, vékony darabokat helyezik előtérbe. Sokszor viselnek a hölgyek több darabot is a kezükön belőle, és akár az órájukkal egy kézen is bátran viselhetik.

Azonban célszerű nagyon óvatosnak lenni vele, hiszen könnyen bele tud akadni akár a ruhánkba, akár valaki, vagy valami másba, ami könnyen okozhat balesetet. Érdemes minden felvétel során leellenőrizni a rajta lévő zárat is, hiszen sajnos sokszor hagyjuk el úgy, hogy már csak otthon vesszük észre a hiányát. A karkötő tehát nem olyan, mint egy fülbevaló, amelyet sokszor észre sem vesz viselője, hiszen semmiben sem akadályozza. A karkötőre oda kell figyelni, de cserébe mások is fel fognak figyelni rá, és persze ránk is, amennyiben viseljük.

A karkötő viselése nem csupán a hölgyek előjoga. Sok férfi visel karkötőt a csuklóján. Ízléstől függően lehetnek vastagabb, vagy vékonyabb darabok, de általánosságban elmondható, hogy túlságosan vastag karpereceket leginkább a hölgyek szoktak viselni. A kislányok is nagyon kedvelik ezt az igazán nőies ékszert. Ráadásul, ha valaki már gyermekkorában viseli, annak a számára jóval természetesebb és kevésbé zavaró lesz majd a viselése felnőtt korban.

Érdemes azonban vigyázni rá, és ha olyan tevékenységet folytatunk, amely során beleakadhatunk valamibe, érdemes levenni. Veszélyt jelenthet sportolás közben, de akár a házimunka alkalmával is bele tud akadni valamibe, és el tud szakadni. Az irodában is kerüljük el vele az iratmegsemmisítőt, hiszen könnyedén bele tud kerülni, így a karkötőre igazán érvényes, hogy tudni kell viselni.

Azonban, ha az alkalomhoz illő darabot választunk, nagyon nőies és elegáns megjelenést tud kölcsönözni, és egy hétköznapi viseletet is ünnepivé tud tenni.



Hívjon!