20 év után kalapács alá kerül a világ egyik leghatalmasabb gyémántja, az 555 karátos fekete Enigma!

Ha van nagyjából 7 millió dollárja valakinek, azonnal beszállhat a licitálásba! Különleges ékkövet kap majd a pénzéért, de az biztos, hogy ékszerként sosem fogjuk látni. Pedig lehet, hogy az űrből érkezett!


Enigma gyémánt Két évtizeden át rejtegette tulajdonosa az 555.55 karátos fekete gyémántot, mely az Enigma nevet kapta.

A kő további különlegessége, hogy a metszés során 55 lapot vágtak bele és még így is 111 grammot nyom a súlya. Ezzel ez a világ legnagyobb csiszolt gyémántja, amivel 2006-ban bekerült a Guiness-rekordok Könyvébe.

De hírnevét még az is öregbíti, hogy az árverési ház, a Sotheby?s szerint az Enigma egy meteor becsapódásából származik, magyarán keresztül utazta az egész galaxist!

Ezzel azonban nem mindenki ért egyet, de tény és való. hogy marketingfogásnak nem rossz ez a bemutató szöveg!

Egyedinek egyedi, de nem UFO ez a gyémánt!

Szakértők szerint ez az elmélet azonban komoly túlzás, hiszen fekete gyémántokat már korábban is találtak és bármennyire is különlegesnek számítanak, pont ugyanúgy alakultak ki, mint az összes többi.

A gyémántok ugyanis a föld mélyében, hatalmas nyomás alatt alakulnak át az egyszerű szénből, megközelítőleg 2,6-3,8 milliárd éve.

Mégis, a fekete gyémántok épp olyanok, mint a Forevermark drágakövei, hiszen mindegyik egyedi és megismételhetetlen a bennük található zárványok miatt, melyekben nitrogén, hidrogén és oszbornit található.

Ez utóbbi elem egyébként valóban megtalálható a meteorokban. Az Enigma azért számít kiemelkedőnek a carbonado, vagyis a fekete gyémántok között, mert árnyalata sötétebb a többinél, és urántartalmú foszfátokat is tartalmaz, amely igazi fénycsapdaként működik.

Ez az oka annak is, hogy ez a gyémántfajta nem ragyog úgy, mint a fehér, vagy a színes példányok.

Potom 7 millió dollárért bárki megveheti!

Az aukciós ház idén, január 17-én kiállította az Enigmát, mégpedig a gazdagság és a luxus otthonában, Dubaiban, természetesen a legnagyobb biztonsági óvintézkedések mellett.

Ezt követően bemutatták Los Angelesben, majd onnan Londonba vitték a Sotheby?s központjába. Itt lehet licitálni a csodálatos ékkőre február 3-án, amelynek ? személyét felfedni nem kívánó - tulajdonosa legalább 6,8-7 millió dollárt, vagyis körülbelül 2,2 milliárd forintra tartja értékét.

Mivel egy egészen egyedi és különleges carbonado gyémántról van szó, ami kiemelkedő a maga nemében, valószínűleg lesz, aki még többet is fizet majd érte, hogy a birtokába kerülhessen.

Az aukciós ház halad a korral, mivel nem ragaszkodnak a hagyományos valutákhoz, de kriptovaluta ajánlatokat is elfogadnak az árverés során.

Az Enigma csiszolását az ékszerspecialisták is csodálják, hiszen saját története van. ? A gyémánt formája az úgynevezett "ötujjas", közel-keleti pálma szimbólumon, a Khamsán alapul, mely az erőt és a védelmet jelenti. ? árulta el Sophie Stevens ékszerszakértő.

Az Enigma tehát 20 év után gazdát cserél, de abban biztosak lehetünk, hogy a következő eladásáig nem fogunk vele találkozni, hiszen ékszerbe nem lehet foglalni és értéke miatt mutogatni sem fogja új tulajdonosa.



Hívjon!