A belevaló fülbevaló

Egy szép fülbevaló magára vonzza a tekinteteket, de nem elnyomja, hanem kiemeli viselője szépségét. Nem véletlen, hogy a hölgyek nincsenek meg nélküle. Azonban régen nem volt ritka, hogy a férfiak is szívesen viselték.


Gyémánt fülbevaló

A fülbevaló, mint ősi ékszer

Már őskori leletek is bizonyítják, hogy a fülbevaló bizony nem újkori találmány. Akkoriban még nem csak a nők viselték, hanem a férfiak is, különösen a harcosok és a katonai vezetők, ezzel kifejezve a rangjukat.

A 17. század elejére már az egész világon elterjedt, és igen közkedvelt lett. Nem véletlen, hogy számtalan anyagból készültek, és gyakran díszítették a fülbevalókat gyöngyökkel, vagy drágakövekkel. Az arany és az ezüst mellett gyakran készítették elefántcsontból, vagy éppen teknősbékapáncélból.

A Napkirály uralkodása alatt Franciaországban nagyon népszerűvé vált. Ekkor a legnagyobb divatként három kis ingát viseltek, melyek drágakőből készültek. Aki pedig valamelyest adott magára, az mindenképp értékes és drága alapanyagból készült fülönfüggőt viselt. Míg a rokokó stílus előnyben részesítette a lógós darabokat, addig a klasszicizmusban a szigorú egyszerűség jegyében készültek a fülbevalók. Ezek a formák azóta is folyamatosan cserélődnek. Hol feltűnnek, hol eltűnnek, de ha van egy kis türelmünk kivárni, egy idő után mindig újra és újra visszatérnek.

A 20. századtól már nem a vagyon és a rang kifejező eszköze volt, hanem az egyik legfontosabb divatcikk. Ekkor vált elfogadottá, hogy akár műanyagból is készülhetnek ékszerek.

Az ideális fülbevaló

Mivel a fülbevaló nagyon is közel van az arcunkhoz, olyan, mint egy csodaszép keret, mely az arcunkat, mint egy szép festményt keretezi, és ideális esetben kiemeli. Ezért is nagyon fontos, hogy milyen típusú fülbevalót választunk. Az, akinek hosszúkás arca van, lehetőleg kerülje a hosszúkás darabokat, míg a kerek arcformához leginkább a hosszú, nyújtott, lógós fülbevalók illenek.

Manapság divatos több fülbevalót is viselni egy fülben. Azonban érdemes figyelembe venni, hogy mint mindenben, ebben is a kevesebb a több. Ügyeljünk rá, hogy a fülbevaló kiemelje, megkoronázza megjelenésünket, és ne vonja el rólunk a figyelmet.

Minden korban jó választás

A fülbevaló teljesen kortalan, és bár vannak olyan színek és formák, amelyek bizonyos kor alatt, vagy éppen felett, nem bizonyulnak jó választásnak, alapvetően mindenki a saját ízlése szerint döntheti el, milyen alkalommal milyen fülbevalót visel. Akinek nincs kilyukasztva a füle, annak sem kell lemondania róla, hiszen klipszeket is viselhetünk.

Általában a kislányok első ékszere is a fülbevaló, és amikor nincs kedvünk, vagy időnk feltenni egy szép láncot, vagy egy karkötőt, általában akkor is viselünk fülbevalót. Sokan ki sem veszik a fülükből a kedvenc darabjukat, és csak pár, igazán különleges alkalom esetén váltanak át egy másik fülbevalóra. Érdemes a programhoz is igazítani a fülbevaló kiválasztását, így, ha úszni, vagy sportolni megyünk, nem érdemes hosszú, feltűnő, lógós darabokat választani. Ezeket tartogassuk inkább egy ünnepi vacsorára, vagy bálra, hiszen ott egészen biztosan biztonsággal viselhetjük őket.

Ajándéknak is kiváló, hiszen nincs az a hölgy, aki ne örülne egy igazán szép fülbevalónak. Akár szettben is megvásárolhatjuk, tökéletes összhangot adva megjelenésünknek azáltal, hogy egységet teremtünk a fülbevaló, a karkötő és a lánc között.



Hívjon!