Blog
Gyémántgyűrű BLOG

Ékszerek gyerekeknek - mire kell figyelni?

Bár az ékszerviseletet alapvetően a felnőttekhez szoktuk kapcsolni, a gyerekek is szoktak ékszert hordani, sőt, kapni is. Persze leginkább a kislányoknál jellemző, de náluk már egészen korán: sokszor már újszülöttként átesnek a füllyukasztáson, és megkapják az első fülbevalójukat. Ahogy pedig cseperednek, édesanyjuk, illetve a többi nő példáját látva, ők is elkezdenek érdeklődni a karkötők, nyakláncok, gyűrűk iránt, és gyakran kérik is, hogy ők is viselhessenek hasonlót.

Milyen ékszer való egy gyereknek?

Nos, mivel nem igazán tudnak rá vigyázni, egy gyereknek nem igazán javasolt drága ékszert vásárolni. Nem véletlenül léteznek kifejezetten gyerekeknek való, műanyagból, olcsóbb alapanyagokból készült ékszerek, gyöngysorok, amikkel kedvükre játszhatnak, és nem jelent nagy veszteségeket, ha esetleg elveszítik, vagy elszakítják.

Fontos persze a gyermek életkora is, hiszen egy egészen picike babának például egyáltalán nem javasolt a fülbevalón kívül semmilyen ékszer. Veszélyes lehet egy nyaklánc, ha valamibe beleakad, illetve kényelmetlen is lehet neki, akadályozhatja. A fülbevalóról is megoszlanak egyébként a vélemények. Vannak, akik szerint nem szabad egy baba fülét kilyukasztani, hagyni kell, hogy később maga dönthessen erről. Mások szerint viszont jó ezen mielőbb túlesni, amikor még észre sem veszi szinte a lyukasztást, és nem tudja piszkálni a fülét. Később, ha nem tetszik neki, legfeljebb kiveszi. Természetesen erről minden esetben a szülők döntenek.

Aranyat a gyereknek?

Magyarországon kifejezetten szokás például keresztelőre arany ékszert vásárolni a gyerekeknek. Ezek lehetnek karkötők, nyakláncok, illetve a már említett fülbevalók is. Természetesen még évekig nem fogja viselni az ékszerek zömét, hiszen kicsi hozzá, de mégis berögződött ez a szokás. A fülbevaló az egyetlen, amit piciként is viselnek. Fontos, hogy ez valóban jó minőségű, nemesfémből készüljön, így kevesebb az esély az irritációra a későbbiekben, és könnyebben gyógyul a lyukasztás után.


<< vissza blogba

Időpont-egyeztetés